Shell eco maraton

2017 - 314km/kWh

Shell eco maraton

2016 - 335km/kWh

Shell eco maraton

2015 - 405km/kWh

Ilyen volt a 2017-es verseny!

Az idei Shell Eco Marathont ismét Londonban rendezték meg.Az elmúlt évek tapasztalatával az útközben adódó nehézségek ellenére május 22-én, hétfõ délelõtt sikeresen megérkeztünk a verseny helyszínére, a Londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkba. Még aznap elkezdtük a felkészülést a mûszaki átvételre, amit május 24-én szerda délután teljesítettünk, majd tesztfutamon vettünk részt. Csütörtökön, 26-án sikeresen teljesítettük az elsõ futamot, mért eredményünk 315km/kWh, ezzel a 13. helyre kerültünk. A következõ futamon technikai problémák miatt nem indultunk, az azt követõ szombati futamon pedig a motor többször is leállt, ezért a pilóta kénytelen volt a 4. kör után kiállni. A vasárnapi negyedik futamon egyéb problémák miatt nem indultunk, így a verseny végére a 17. helyre csúsztunk vissza. A pálya a tavalyihoz képest rövidebb, de sokkal nagyobb emelkedõvel, és egy hajtûkanyarral bõvült, ezáltal nehezebbé vált. A csapatunkat ért számtalan nehezítõ körülmény ellenére büszkék vagyunk, hogy ilyen eredményt sikerült elérni.Köszönjük mindenkinek aki segítette a munkánkat!

Készülünk a 2017-es versenyre!

Idén is részt veszünk a Shell Eco Marathon versenyén. Ezen a versenyen új csapattal indulunk. A verseny Május 25-tõl 28-ig tart. Reméljük idén is jó eredményeket érünk el. Köszönjük az eddigi támogatásokat!
Az új csapatfelállás:
  • Ujvári Patrik Balázs - Csapatmanager
  • Fricska Zsuzsanna - Pilóta
  • Simon Péter - Elektronika
  • Polyák Zoltán - Elektronika
  • Fazekas István - Programtervezõ
  • Mészáros Károly - Mechanika - Gépészet
  • Gubán Gábor - Elektronika - Panelek gyártása és tervezése
  • Ilyen volt a 2016-os verseny!

    Az idei verseny Londonban került sorra. A csapatnak sokkal több mindenre kellet oda figyelnie, mint az elmúlt években, mivel idén el kellet hagynunk az "európai földet". A 2 napos utazás egy kicsit megviselte a csapatot, így az elsõ nap a pihenésé volt. Másnap, azaz július 28.-án, kedden már korán reggel sorban álltunk a mûszaki vizsgához. Sajnos mivel kisebb problémáink adódtak, így csak július 29.-én sikerült teljesítenünk. Ezen és a következõ napon volt lehetõségünk a teszt futamokra. Az elsõ versenyünk július 1.-én volt, ahol sajnos az idõjárás ás egyéb okok miatt nem sikerült idõben célba érnünk. Az elsõ mért eredményeink július 2.-án lettek meg, 326 km/kWh sikerült délelõtt, illetve 335,88 km/kWh délután amivel aznap a 9. legjobbak voltunk a mezõnyben. Az utolsó nap sajnos technikai okok miatt csak késõn tudtunk rajthoz állni, így nem engedtek minket már versenyezni és visszaestünk a 13. helyre. A pálya kihívásai és a szeszélyes idõjárás miatt minden csapat rosszabbul teljesített. Mi nagyon büszkék vagyunk erre az eredményre is! Köszönjük mindenkinek aki egy kicsit is segítette a csapat munkáját, és nagyon köszönjük a felkészítõ tanárainknak!

    Indulás Londonba!

    Csapatunk ma reggel, azaz 2016.06.25.-én (szombat) indul útnak az idei Shell Eco Marathon európai versenyére, Londonba. Hosszú út áll elõttünk, de bízunk benne, hogy idén sikeresebbek leszünk, mint az elmúlt években. A csapat tevékenységeit, munkásságát nyomon követheti a facebook oldalunkon, ahová állandó hírekkel jelentkezünk majd.

    Köszönet!

    Köszönetet szeretnénk mondani minden olyan személynek, szervezetnek és cégeknek akik idén is nagyban megsegítik a munkánkat, a felajánlásaikkal, támogatásaikkal. Nélkülük idén sem jutottunk volna el eddig. Reméljük, hogy még számíthatunk rájuk az elkövetkezõ években is.

    2016 | Irány London

    A csapatunk már elkezdte a felkészûlés a 2016-os Eco Marathonra. Az idei verseny helyszíne és idõpontja eltérõen az eddigiektõl, 2016 június 30.-tól július 3.-ig Londonban kerûl megrendezésre. Csapatunk nagyobb eltérésben nem változott tavalyihoz képest, viszont most már jön velünk egy pót pilóta is. Szerencsére az autón sem kell komolyabb változtatáskat végezni. A fõ felkészítõ tanárunk idén is Mészáros Károly tanár úr. Kiváncsian várjuk mit hoz majd az új pálya számunkra.

    A Kando Eletric 2015-ös Verseny Videója!

    Elkészült csapatunk 2015-ös Shell Eco Marathon videója. A videóba igyekeztünk bemutatni, hogy hogyan is zajlott a verseny a csapatunk szemszögébõl!

    Véget ért a 2015-ös Shell Eco Marathon

    Csapatunk az idei évben is a "Battery Elcetric" kategóriában indult, ahol 33 sikeresen vizsgázó csapat közül ismételten az elõkelõ 16. helyen végeztünk. Az idei pilótánk, Fricska Zsuzsanna nagyon jól teljesített, hiszen 1 kWh óra energiával sikerült 405 kilométert sikerült megtenni, de ezzel sajnos a tavalyi eredményünket nem bírtuk felülmúlni. Szerencsére az idei évben nem érte az autónkat baleset. Szeretnénk idén is megköszönni minden felkészítõ tanár fáradalmas munkáját, illetve minden szponzor támogatását, akik nélkül nem járnánk itt.

    A 2015-ös Csapat!
    A 2015-ös csapat!

    2015 | Bemutatjuk az új csapatot!

    Iskolánk csapata idén is részt vesz a Shell-Eco Marathonon. Mint sajnos az elmúlt években, most is nagyrészt új tagokkal készülünk a versenyre. Természetesen idén is besegítenek a "régi" csapattagok, de legfõbb segítönk továbbra is Mészáros Károly tanár úr, aki rengeteg tapasztalatot ad át számunkra. Mivel idén apróbb váltotatásokon kívül nem építünk új karosszériát, így több idõ jut az elektronikára. Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva idén is reméljük a sikereket és a jó eredményt.

    Végetért a 2014-es Shell Eco Marathon

    A Shell Eco Marathon Europe nemzetközi verseny ,,battery electric'' kategóriájába 49 csapat nevezett, s ezen csapatok jármûvei közül néhány már a szigorú gépátvételen elbukott. Összesen 28 csapat tudott mért eredményt produkálni, a Kandó Electric a 16. helyezést érte el. Az idén Polyák Zoltán által vezetett, teljesen új építésû autónk 433,3 km/kWh-s fogyasztásával sikerült megdönteni saját rekordunkat, a 2011-es eredményt, így büszkén jelenthetjük sikeres versenyt zártunk. Az Eco Marathon utolsó napján,a május 18-án megtartott díjátadó ceremónián hatalmas meglepetés ért minket. A több mint 200 induló csapat jármûve közül mi kaphattuk meg a 2014-es ,,Desing Award"-ot, azaz a legszebb jármû címet! Nyereményünk egy gyönyörû serleg és 1500 Euro lett. Ezúton is köszönjük felkészítõ tanáraink, segítõink fáradhatatlan munkáját, valamint támogatóink segítségét!

    Elindult a YouTube csatornánk!

    Örömmel jelentjük, hogy elindult önálló youtube csatornánk, amely elérhetõ az alábbi linkre kattintva: Kando Electric. A csapatról megjelent eddigi összes média elérhetõ, valamint folyamatosan igyekszünk bõvíteni is a csatorna tartalmát újabb videókkal.

    2014 | Új csapat - új remények

    Iskolánk csapata, mint eddig minden évben, úgy idén is új tagokkal indul. Talán a Shell Eco-Marathon mezõnyében is egyedi a Kando Electric csapat, ugyanis nem volt még olyan diák a csapatban, aki kétszer is kijutott volna a SEM-re. Ennek oka, hogy a verseny idõpontja egybeesik az írásbeli érettségi idõpontjával, valamint a technikusi vizsgákkal. Természetesen ennek ellenére, a "régi" csapat tagjai szívesen segítenek ott, ahol tudnak. A fent említett probléma szerencsére nem érinti legfõbb segítõnket: Mészáros Károly tanár urat, aki így továbbadhatja tapasztalatait az újabb generációnak.

    Véget ért a 2013-as Shell Eco Marathon

    Az idei Rotterdami versenyen csapatunk, a saját kategóriájában elért 22-ik helyet szerezte meg 183,39 km/kWh eredménnyel. Úgy gondoljuk, ez nagyszerû teljesítmény egy ilyen népes mezõnyben. Büszkék vagyunk arra is, hogy a magyar csapatok közül elsõként mi szereztünk mért eredményt, valamit a mûszaki gépátvételt is az elsõk között teljesítettük. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az idei versenyen sikerült négy mért eredményt is elérnünk.

    Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk mindazon támogatóinknak, segítõinknek valamint tanárainknak, akik hozzájárultak ahoz, hogy az autó elkészüljön a megmérettetésre! Külön köszönjük a támogatást azoknak is, akik a csapat kijutását segítették!

    Facebook